Kun Magdolna:

Szállj velem!

Ragadj meg két karoddal!

Vond ajkadhoz ajkam!

Engedd útjára a gyönyört

lassan, nagyon lassan.

Élénkíts fel csókoddal,

lobbantsd lángra lelkem,

Perzseljen a tudat,

hogy így még nem szerettem.

Varázsolj el szép szavakkal

-életre kelt vággyal-

Bűbájt adó fényéjszakán

vad, őrült tombolással.

Ölelj szabad szívvel,

mint egy képből éledt álmot,

Mit nem engedsz el többé,

mert ez a valóságod.

Feledtesd majd velem,

hogy bűnnel telt az élet,

S a világban kóborló dac

megöl minden szépet.

Adj mosolyt akkor is,

ha könnyes lesz a szemed,

Ha már égi szárnycsapásunk

föld mélyébe veszett.