Reményik Sándor: Szivárvány A párában, a vízesés felett, Halványan, mint egy álom, És testetlenül, mint egy lehelet: Az örökifjú szivárvány lebeg. Megrokkannak a sziklák, a hegyek, A kő mállik, az erdők sírba térnek, Új medret tör a patak magának, S a régit testálja a feledésnek. Megőszül a világ. De a szivárvány mindíg egy marad S színei meg nem fakuló csodák. Örökifjan és egyformán lebeg, Halványan, mint egy álom És testetlenül, mint egy lehelet. Mint a művészet az élet felett. Minden lélekben van egy kis szivárvány, Kis csapóhíd, amelyet lebocsát, Hogy egy más lélek átjöhessen rajta, - Ennek a hídnak hídpillére nincsen, Ezt a hidacskát csak az Isten tartja. Az Isten, aki a szívekbe lát.